Érdekességek

 

ULURU

Ausztrália sivatagos északi tartományait kutatva, William Gosse tér képész 1873-ban kupolaszerű szikladombláncot fedezett fel Alice Springstől délnyugatra. A legmélyebb benyomást egy nagy vörös monolit keltette benne, melyet Ausztrália miniszterelnökérről, Sir Henry Ayersről, Ayers-sziklának nevezett el. Ám azt nem tudta, hogy a lenyugvó és felkelő nap színeiben pompázó sziklának az őslakók már adtak nevet: Uluru.

Amikor a nap hajnali sugarai szétfutnak az égen, az Uluru fényleni kezd. Az óriási monolit feketéből sötét mályvaszínűvé változik, s körvonalai fokozatosan egyre élesebbek lesznek. Amikor a nap első sugarai rásütnek, a kövön a vörös és rózsaszín különféle árnyalatainak pazar orgiája tör ki, a színek elképesztő sebességgel kergetik egymást a felszínén. Üregeiből eltőnik a sötétség, s végül az egész szikla fürdik a sivatagi napfényben. A színek változása egész nap folytatódik, estére az egész színképet végigjárják az aranyos és rózsásvöröstől a karmazsinvörösig és a mély bíborig.

Az Uluru ugyanúgy Ausztrália szimbólumává vált, mint a sydneyi operaház. Ám a modern épülettel ellentétben a szikla az ország távoli múltját idézi, amikor a földrészen még csak azslakók éltek. Ők adták neki az Uluru (ejtsd: úlra) nevet, ami ma is hivatalos elnevezése, noha a másik, az 1873-ból származó Ayers Rock az ismertebb.

Minden rés, hasadék, bemélyedés, göröngy és barázda jelentéssel bírt az őslakók számára. A vízfolt lennt az egyik oldalon a mérgeskígyó emberek vére volt, akiket egy híres "álomidőbeli" csatán győztek le. A lyukak egy simára kopott sziklatömbön egy rég meghalt ellenség szemei, egy másikon a kidudorodás az alvó ősapa orra. És ugyanígy rendeltetése volt minden barlangnak a sziklatalapzat körül.

A látogatót először az döbbenti meg a már 100 km-ről látható sziklában, hogy milyen váratlan hirtelenséggel emelkedik ki a síkságból, azután pedig hatalmas tömege képeszti el. A 348 m magas és alapjánál 9 km kerületű Ulurut gyakran a világ legnagyobb monolitjának nevezik, pedig valójában egy jórészt lesüllyedt "hegy" csúcsa, a hegy becslések szerint 6 km-re nyúlik a felszín alá. Mintegy 550 millió évvel ezelőtt a szikla az Ausztrália közepét borító tenger alatt rejtőzött, de később az óceán visszahúzódott, és a földkéreg fokozatos mozgásai és felemelkedése a kőzetet az oldalára döntötték.

A sziklát egyfajta vörös homokkő, az arkóza építi fel, amely nagy mennyiségű földpátot, valamint különféle vas-oxidokat tartalmaz. Ez az összetétel idézi elő a figyelemre méltó színváltozásokat, amelyek akkor jönnek létre, amikor az éjszakából hajnal, a hajnalból nappal és a nappalból alkonyat lesz. Sokan csupán azért látogatják meg az Ulurut, hogy megfigyelhessék rajta a különböző nap és évszakokban megjelenő fényhatásokat. Esőben olyan, mintha folyékony ezüst vonná be. Felszíni hasadékaiból tomboló zuhatagok ömlenek alá, a szakadékos oldalain lezúduló vízesések pedig időszakos tavakká gyűlnek a környező sivatagi talajon.

Alaposabban megfigyelve a sziklát, szembeötlik felszínének formagazdagsága, az eső és a szél munkájának nyomai. Az erózió vájta barlangokat és állandó tavacskákat a bennszülöttek szent helyeknek tartják, akárcsak azokat a hasadékokat, repedéseket és barázdákat, amelyekben állati vagy emberi alakokat vélnek felfedezni.

Az Ayers-szikla (Uluru) lakói

A mitikus időben még képlékeny volt a Föld, s a kialakulás idejét élte. Félig ember, félig állat héroszok járták a világot, ösvényeket és utakat vágva utódaiknak a határtalan ausztrál sivatagon át. Esővízgödröket és a kiszáradt folyómedrekben vizet tartalmazó mélyedéseket hoztak létre s hagytak örökül. A kietlen vidékek bennszülötteinek élete attól függ, ismerik-e az álomidőbeli csapások mentén elhelyezkedő vízlelőhelyeket, ennek ismeretét dalok és rituális szertartások formájában apáik hagyományozták rájuk. Az "álomidő" kora azonban sokkal összetettebb ennél, titkait és varázsát a lelkük mélyén, az érzelmeikben maguk a bennszülöttek őrzik. A kívülálló csupán röpke bepillantást nyerhet a legendák és mesék szitaszövetébe.

Uluru távoli útjelző az "álomidő" korának ösvényein, melyek behálózzák az egész kontinenst. Északi lejtője a Pitjantjatjara, a nyúlkenguru emberek mitikus időbeli otthona volt, míg déli lejtőjét a Yankuntjatjarák, a szőnyeg-kígyó emberek lakták. A hegy közelében két nagy csata zajlott, melyek ma is élnek az őslakók dalaiban és szertartásaiban.

Az "álomidő"-ben délről a mérgeskígyó emberek kegyetlen törzse érkezett az Uluruhoz azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a szőnyeg-kígyó embereket. Bulari, a szőnyeg-kígyó földanya azonban szembeszállt velük, a halál és a betegség mérgező felhőjét lehelte rájuk, s így győzedelmeskedett a támadók felett. Néhány mérgeskígyó ember testét ma is őrzi az Uluru alakja. A túlélők visszamentek délre, hogy más kígyótörzseket támadjanak meg, ám ott is hasonló sorsra jutottak.

Az északi lejtőn élő nyúl-kenguru embereknek is szembe kellett nézniük egy agresszív ellenséggel, a félelmetes ördögdingóval. Ez a fenevad egy ellenséges törzs dalaitól kelt életre, s mielőtt szabadjára engedték, vad gyűlöletet oltottak belé. A nyúl-kenguruk hihetetlen ugróképességüknek köszönhetően tudtak egérutat nyerni, kétségbeesett menekülésük során ejtett lábnyomaik ma is láthatók az Uluru lábánál lévő barlangrendszerben. Végül úgy menekültek meg, hogy az erőt adó totemet kitépték a fenevad szájából.

A geofizikai alakzatok jelentősége

A rozsdavörös szikla alapanyaga üledékes homokkő, mely az idők során lemezesen válik le, hasonlóan ahhoz, ahogy a kígyó vedli le a b?rét. Ennek következtében a sziklatömb mindig megőrzi jellegzetes alakját. A dalokban és mesékben az Uluru testén lévő minden geofizikai alakzatnak jelentése van. A szikla egymásra rétegződésében az őslakók Kandju gyíkot látják, aki elveszett bumerángját keresi. Az északi oldalon van az a híres alakzat, melyet a bevándorlók Koponyának neveznek, mert a vízmosások mintázata emberi fejet formáz.

A szikla természetes vízgyűjtő. Talapzata körül, ismereteink szerint, 11 esővízgyűjtő gödör és lyuk található, melyek éltető folyadékkal látják el az ott élő embereket, az odalátogató állatokat és a gyér növényzetet. A sziklák üregeit több helyen szentként tisztelt barlangfestmények díszítik; némelyek kizárólag csak nők, mások csak férfiak számára készültek. Egyik nem sem nézhet a másik barlangjának irányába, sőt akkor is el kell fordítaniuk a tekintetüket, ha tiltott helyeken haladnak át. Még 1978-ban is halállal fenyegettek meg egy európai asszonyt, mert a tilalom ellenére felkeresett egy nők számára tabu helyet. Az Ayers-szikla volt a helyszíne a nagy visszhangot kiváltó Azaria-ügynek is. A Chamberlain család azzal a panasszal fordult bírósághoz, hogy egy dingó ellopta és megölte a csecsemőjüket. Nem derült ki, hogy a kisfiú halálának bármi köze lenne az őslakók legendáihoz, az esetet mindemellett a világ legkülönösebb "gyilkosságai" közt tartják számon.

A nyúl-kenguruk területén lévő Mala barlangjába idegenek már nem juthatnak be, itt történik a helybeliek törzsi beavatása, A bennszülöttek szerint a sziklafolyosó különös jeleit és feliratait az ősi mitikus idő s az azt követő korok beavatottjai karcolták a falba. A fiúkat a barlang szájánál egy nagy, lapos kőre fektetik, s okkerrel befestik. E természetes asztal mellett egy szikla hever, egy mitikus időbeli ősapa alvó alakja. Mala barlangja az őslakók szemében a "boldogság helye", ahol a visszatérő hívek, azok a bennszülöttek, akik elutaztak, majd hazatértek, örömkönnyeket hullatnak, amikor felidézik saját beavatási szertartásukat.

Milyen érzéseket kelt a szikla a látógatóban?

Az Ayers-szikla, amelyet Ausztrália fehér bőrű lakossága "halott szív"-nek nevez, minden megválaszolatlan kérdésével együtt mindinkább csupán turistalátványosság lesz. Sokan felkaptatnak a hegyoldalba festett fehér vonal mentén, de már csak a tetőről eléjük táruló rendkívüli panorámát filmezik le.

Kevés ember akad, aki ne lepődne meg azon, milyen erős érzelmi hatást vált ki belőle az őslakók Uluruja. Robyn Davidson ausztrál utazó, aki teveháton járta be a fél kontinenst, Ösvények című könyvében így írja Le érzéseit: "A szikla megfejthetetlen erejétől sebesen verni kezdett a szívem. Soha nem találkoztam még semmivel, ami ilyen kísérteties, ősi gyönyörűséget árasztott volna." A látogatók többsége is hasonló érzésekről beszél, s rendszerint meg is lepődnek, milyen erős érzelmi reakciókat vált ki belőlük valami, ami végül is nem más, csak egy jókora kődarab...

A Mars története az ásványok alapján

 

A Mars Express űrszonda új adatai alapján a bolygó fejlődésének három eltérő időszakában keletkezett ásványokat azonosítottak. Az eredmények az esetleges ősi, mars felszíni életnyomok megtalálásában is segíthetnek.

Az  OMEGA detektor színképi vizsgálatai alapján megerősítést nyert a korábbi elgondolás, mely szerint a Mars fejlődése során eltérő kémiai adottságú időszakok váltották egymást. A kezdeti melegebb és nedvesebb időszak után hosszú hűvös periódus következett, néha enyhén savas felszíni vizekkel. A legújabb mérések fényében úgy tűnik, ez a két periódus is elsősorban a bolygó kezdeti időszakára korlátozódott. Az OMEGA detektor a felszín közel 90%-áról rögzített már jó felbontású spektrumokat, így lehetőség nyílik a különböző ásványok elterjedésének megállapítására. Utóbbit az egyes területek korával összehasonlítva durván felvázolhatjuk, miként változtak a vörös bolygó felszíni viszonyai fejlődése során.

A legidősebb nyomokat az egykori melegebb, nedvesebb klímán keletkezett agyagásványok képviselik, amelyeket közel egy tucat helyszínen sikerült nagy előfordulásban azonosítani. Ezek olyan idős kráterek, amelyekről az őket később beborító vulkáni anyagok lepusztultak. Az ősi agyagásványok valószínűleg sokkal nagyobb területet borítottak be eredetileg, mint azt most láthatjuk. Nem feltétlenül utalnak felszíni vizekre, elméletileg a felszín alatt kis mélységben is kialakulhattak.

Később az éghajlat hűvösebbre fordult, és szulfátos ásványok, gipsz, szürke hematit keletkeztek az alkalmanként még ekkor is megjelenő vizekből. Ezek a felszíni vizek a vulkáni aktivitás hatására már erősen savasak voltak, ezért nem jöttek létre belőlük a korábbiakhoz hasonló agyagok. Ilyen terület például a Valles Marineris vagy a Hematit-régió, az Opportunity rover leszállóhelye.

Az ásványok harmadik csoportját olyan vastartalmú eloxidált vegyületek adják, amelyek nem kerültek kapcsolatba nagy mennyiségű folyékony vízzel. Ezek tehát a maihoz hasonló környezeti feltételek alatt keletkezhettek igen lassú mállással, és a bolygón nagyon sokfelé megtalálhatók.

A fentiek tehát a Mars fejlődéstörténetének három nagy időszakát, avagy jellemző felszíni viszonyait jelölik. Az agyagos rétegek a 4, 5-4, 2 milliárd évvel ezelőtti időszakban, a mainál  nedvesebb és melegebb viszonyok alatt születhettek. Ezt a szakemberek nem hivatalosan phyllosian időszaknak is elnevezték, az ekkor keletkezett sok ún. filloszilikát nyomán. Később a bolygó kisebb mértékben globálisan hűlt, ugyanakkor az erős vulkáni aktivitás a még fennmaradó vizeket savassá tette, és talán újabb hőforrásként is befolyásolta a klímát. A 4, 2 és 3, 8 milliárd évvel ezelőtti időszakban (theiikian periódus) ezekből képződtek a hatalmas szulfátos telepek. Még később a hűlő planéta egyre szárazabb lett, ekkor keletkeztek a harmadik csoportba tartozó vas-oxidok a siderikian időszakban.

A nagy kérdés, hogy a három időszak ilyen szabályosan, egymás után következett-e, avagy voltakköztük átfedések. Elképzelhető például, hogy a savas-szulfátos periódus többször is megjelent a bolygón.

Az ásványok és a víz nyomában

A vörös területek az üde vulkáni kőzetekben megjelenő olivinásványt mutatják, míg a zöldek a mállással képződött agyagásványokat jelzik.

A mállott agyagásványok idősebb rétegekben és mélyebben fordulnak elő, amelyeket később más anyagok eltemettek. Az olivin pedig, amely nem mállott el, törmelék formájában dűnéket alkotva található az agyagásványos rétegen. Mindez egybevág a vízzel kapcsolatos elgondolásokkal. Úgy fest, hogy a Mars korai, melegebb és nedves időszakában képződött agyagásványok keletkeztek előbb, és a később rájuk telepedett vulkáni anyagok már nem jutottak olyan környezetbe, hogy bennük az olivin mállásnak induljon - tehát a kezdeti időszak után már sokkal ritkábban lehetett csak víz a Marson, és akkor is alacsony hőmérsékleten, viszonylag rövid ideig maradt meg a felszínen. Ez tehát feloldja a vízfolyásnyomok és az el nem mállott ásványok jelenléte között feszülő problémát.

A gipsz térbeli előfordulásának ismerete azért fontos, mert egykor vízzel kapcsolatban keletkezett, és eloszlása a víz eloszlásának rekonstruálásában segíthet. A mérések alapján a legtöbb gipsz a dűnékben, azoknak is a gerincén koncentrálódik. Eszerint a dűnéket alkotó szemcsék egykor vízzel kerülhettek kapcsolatba, és anyaguk leginkább a magas tetőrészükön látszik ki - míg máshol a rájuk rakódó, és néha lefelé csuszamló por fedi el belsejüket.

IZLAND

 

Izland felszíni kőzetei

A sziget felszínének 80%-át bázikus kőzetek, bazaltok adják. 10%-nyi az intermedier és savanyú kőzetek -andezit, dácit, riolit- aránya, a fennmaradó 10% pedig üledékes kőzet. Intrúziók, telérek formájában mélységi magmás kőzetek; gránit, gabbró is előfordulnak.

A bazaltok ilyen magas aránya nem meglepő, hiszen az óceáni hátságokon feltörő anyag is bázikus összetételű, épp úgy, mint az óceáni kéreg. A riolitok és andezitek valamint a mikrogránit és mikrogabbró intrúziók már kevésbé illenek a képbe. Jelenlétük magyarázata, hogy a felfelé törekvő olvadék útközben megrekedhet, és a magasabb olvadáspontú elegyrészek kikristályosodnak, az alacsonyabb olvadáspontúak, pedig feldúsulnak az olvadékban. A felszínre törő olvadék hőmérséklete jelentősen függ annak anyagától.

Az izlandi vulkánosságról

Ma Izlandon minden vulkán működőnek tekinthető, amely az utolsó eljegesedés óta legalább egy alkalommal kitört. A vulkánok itt kb. 290. 000 emberre, jelentenek veszélyt, amely nem tűnik soknak, amikor a Föld más tájain egy-egy vulkán környékén élnek ennyien, de ez egy egész ország népességét jelenti, ami már nem elhanyagolható.

Hasadékvulkán: ilyen tűzhányó Izlandon a Laki. Tulajdonképpen egy 25-30 km hosszú hasadék, néhány, kisebb elágazással, mely mentén a kitörés alatt láva ömlik a felszínre. A kitörés során a lávából könnyen eltávozó gázok akár több száz méter magas "lávaszökőkutakat" hozhatnak létre. Mivel a láva kis viszkozitású, hosszú utat képes folyva megtenni, a lávafolyások levegővel érintkező része gyakran nagyon hamar megszilárdul, ezzel leszigetelve az alatta elhelyezkedő részt, ahol a láva könnyedén folyik tovább. Így keletkeznek az izlandi lávabarlangok.

Rétegvulkán: Izlandon ez a típus nem gyakori, a ritka példányok egyike az Örefajökull. A magma nagy viszkozitású, kristályosodási hőmérséklete alacsonyabb, gyakran már a kürtőben megszilárdul, a benne oldott gázok nem tudnak elég gyorsan eltávozni. A felszabaduló gázok feszítő ereje az oka a robbanásos kitöréseknek. Miután egy robbanás megnyitotta az utat, itt is láva ömlik a felszínre, de nagyobb viszkozitása, alacsonyabb dermedéspontja következtében nem tud túl messzire folyni. A robbanáskor kiszórt anyag és a lávafolyások anyaga egymással váltakozva réteges felépítésűvé teszi a vulkánt.

Pajzsvulkán:Ezek közé tartoznak a Föld legnagyobb vulkánjai, melyek nem egyszer az óceáni aljzatról emelkednek több ezer méterrel a tenger szintje fölé. Jó példa erre az Izland melletti Surtsey szigete, melyet tulajdonképpen egyetlen vulkán épít fel. A pajzsvulkánok a kitörés lefolyását és a láva minőségét tekintve a hasadékvulkánok testvérei, de itt a magma legnagyobb része egy központi kürtőn áttör a felszínre. A kis viszkozitású, magas dermedéspontú láva hosszú utat képes megtenni, a hegy körpajzsra emlékeztető alakú lesz.

Ember és a vulkanizmus

Mióta az első norvég száműzöttek és ír szerzetesek megvetették a lábukat a szigeten, kénytelenek együtt élni annak vulkáni tevékenységeivel. A gyakori lávaömlések, a kitörésekkor felszabaduló forró, mérges gázok, mint a SO2, inkább a juhállományt tizedelték, persze ez éhínséghez vezetett. Érdekesség, hogy az így elhullott állatok bőrére írták a máig fennmaradt, történelmi forrásként is hasznosítható sagák jelentős részét. Évszázadonként általában három jökulhlaup pusztít Izlandon, jelentős károkat okozva. Az 1996-os -akkori árfolyamon- 1 milliárd izlandi korona (15 millió USD) anyagi kárt okozott. Mivel a szeizmikus aktivitás is jelentős, földrengések is gyakran fordulnak elő, leginkább a vulkanikus tevékenységekhez köthetőek.

Az izlandi emberek azonban nemcsak megtanultak, együtt élni szigetük sajátságaival, de ki is használják annak előnyös tulajdonságait.

Geotermikus energia: a Föld belső hőjének kihasználásra Izland az egyik legjobb példa. A szigeten fellelhető kis mennyiségű tőzeg és lignit nem lenne képes fedezni az ország energetikai igényeit.  Kertészetek fűtésére termálvizet használnak (Európában e téren, az első helyen állnak), ugyanúgy a közintézményekére és a lakóházak jelentős részére. Különösen igaz ez a főváros, Reykjavík esetében. Az elektromos energia egy részét is a föld belső hőjéből nyerik, geotermikus erőművek segítségével. Ilyen erőmű található például Svartsengben. Ebben az esetben azonban már nem csak egyszerűen egy kutat fúrnak, hanem egy bevezető-kút segítségével a kitermelt gőz/forróvíz folyamatos utánpótlását is meg tudják oldani, így az erőmű egyenletes teljesítményt nyújthat.

 A Hekla nem csak furcsa alakú, mint sztrato vulkán, hanem abban is különleges, hogy az izlandi vulkánok többségétől eltérően nem bazaltot, hanem andezitet hány a felszínre és nagy kitörései folyamán, többféle szilícium-dioxidos kőzetfajtát is produkált.