Ásványok

A természetben előforduló, általában szervetlen kristályos és homogén szerkezetű anyagok, amelyek kémiai összetételét - mint a vegyületekét - bizonyos határok között képlettel fejezik ki.

Az ásványok jellegzetes fizikai és kémiai tulajdonságaik alapján határozhatók meg.
Kémiai összetételük és kristályszerkezetük szerint osztályozzák őket. Az ásványok tanulmányozásával az ásványtan vagy mineralógia tudománya foglalkozik.

A Föld kőzeteinek építő elemei. Ásványok nem csak a földkéregben fordulnak elő, hanem más bolygókon, sőt az interplanetáris anyagban (pl. meteorokban, illetve meteoritokban) is. Számtalan élőlény biológiai folyamatok révén mész- vagy kovaanyagú vázat választ ki, tehát vázelemeit szerves eredetű ásványok alkotják. Számtalan olyan ásvány létezik (pl. a földpátok), melyeknek bizonyos kristálytani pozícióiba többféle ion is beépülhet, tehát egy adott ásványfaj kémiai összetétele bizonyos határok között változhat. A kristályos szerkezet sem alapvető követelmény, hiszen a kovasavgél megszilárdulásával keletkező, víztartalmú opál gyengén kristályos, azaz csaknem amorf.

A legtöbb fémes elemnek a forrásai az ércásványok.
Az iparban, széles körben hasznosítják őket az elemek - főként a fémek - nyerésére, amellett salakképzőként, katalizátorként stb.
Az igen kemény ásványoknak különlegesen szép kristályait drágakövekként hasznosítják.

Kristályalak és habitus: egy ásvány lehet jól fejlett, szabad szemmel is könnyen azonosítható kristályformákkal határolt, de sokszor tömeges megjelenésű, finomszemcsés, szélsőséges esetben, pedig csak mikroszkóp alatt tanulmányozható kristályokból áll.

Keménység: meghatározásában leggyakrabban a karcolási keménységet alkalmazó, Mohs-féle keménységi skála használatos.
A Mohs-keménységi skála csak relatív értékeket ad (minden ásvány karcolja a nála puhábbakat).
Értékei a következők:

1 - talkum, zsírkő (körömmel is megkarcolható)
2 - gipsz (körömmel is megkarcolható)
3 - kalcit (rézpénzzel megkarcolható)
4 - fluorit (késsel karcolható)
5 - apatit (üveggel megkarcolható)
6 - ortoklász, földpátok (az üveget megkarcolják)
7 - kvarc (az üveget és a földpátokat megkarcolja)
8 - topáz (az üveget és a kvarcot megkarcolja)
9 - korund (az üveget és a topázt megkarcolja)
10 - gyémánt (a legkeményebb valamennyi ásvány között)

Szín: a különféle ásványfajok a látható fény különböző hullámhosszúságú részeit nyelik el, vagy verik vissza, így jellegzetes színben pompáznak. Bizonyos ásványok különféle idegen szennyező ionokat vagy zárványokat tartalmazhatnak, melyek jellegzetes színt kölcsönözhetnek (pl. tigrisszem = kvarcváltozat, amiben finom-rostos, sárgászöld színű azbesztzárványok vannak, pl. achát szalagos színezettségű kalcedon).

Fény: az ásványok a felületükre eső fényt különféle módon nyelik el, szórják, vagy reflektálják. Ezen tulajdonság alapján megkülönböztethető matt, fém-, zsír-, selyem-, üveg-, vagy gyémántfényű ásvány.

Karc szín: a karcolással előállított finomszemcsés ásványtörmelék színe mázatlan porcelán.

Hasadás: ha mechanikai behatásra egy kristály meghatározott síkok, kristálylapok mentén válik részekre, akkor hasad. Minősége szerint lehet tökéletes (pl. csillámok), és rossz.

Törés: ha mechanikai hatásra az ásvány kristálytani irányoktól függetlenül megjelenő, egyenetlen felületek mentén válik részekre, akkor törik. Típusai, pl. kagylós (pl. opál), egyenetlen, földes (pl. kaolinit) stb.

Sűrűség

Optikai tulajdonságok: többnyire polarizációs mikroszkópban meghatározható tulajdonságok, többek között a többszínűség (pleokroizmus), az UV-fény hatására keletkező lumineszcens szín, a relatív törésmutató, a kettőstörés mértéke stb.

Egyéb tulajdonságok: mágnesesség, radioaktivitás, mechanikai deformáció.

Drágakövek

 

A drága- és féldrágakövek olyan természetes keletkezésű ásványoknak a gyűjtőneve, amelyeket ritkaságuk, szépségük és ellenálló képességük miatt értékelnek, s amelyeket ékkövekké metszenek és csiszolnak.
A legértékesebbek a kemény és átlátszó kristályok,

 

pl. a gyémánt, arubin , a smaragd  és a zafír.

A drágakövek tanulmányozásával a drágakőtudomány vagy gemmológia foglalkozik. A drágakövek többsége szervetlen eredetű, de biogén ásványos anyagok is ismertek csoportjukban: pl. gyöngy , korall , borostyán.

A drágakövek keletkezéséhez az alkotóelemeken kívül speciális külső körülmények (hőmérséklet, nyomás, megfelelő összetételű oldat stb.) szükségesek. A drágakövek nem találhatók bárhol és tetszőleges mennyiségben, felkutatásuk, kitermelésük és feldolgozásuk rengeteg időt, pénzt és emberi munkát igényel.

Elsőrangú drágakövek:ide tartoznak a gyémánt, rubin, zafír és a smaragd. Tulajdonságaik a legkiválóbbak, ezért minden korban ezeket a drágaköveket becsülték a legtöbbre.

Másodrangú drágakövek (féldrágakövek):

a berill, akvamarin ,

krizoberill, alexandrit ,

spinell, cirkon ,

turmalin, topáz ,

krizolit, gránát ,

a kvarccsoport kövei:

(füstkvarc, hegyikristály ,

rózsakvarc, ametiszt ,

kalcedon, karneol ,

krizopráz, jáspis ,

ónix, opál , stb.),

lazúrkő, türkiz ,

stb. értéke az elsőrangú drágaköveknél jóval kisebb, mert csekély a fényük, kevésbé kemények, nagyobb mennyiségben is találhatóak, vagy pedig nem átlátszóak. Ezek a másodrangú drágakövek, amelyeket "féldrágakőnek" is neveznek. Értékük nem egyforma, az átlátszó drágakövek értékesebbek, mint az átlátszatlanok. Értékük sokszor a divat szeszélyétől is függ.